2010-ben, Petri György halálának tizedik évfordulóján hozta létre az N&n galéria alapítvány a Petri György-díjat, amelyet évente a költő születésnapján adnak át. A díjra olyan – elsősorban fiatal – költő, író, drámaíró vagy esszéíró esélyes, akinek még nem jelent meg önálló kötete. A díjazás alapvető szempontja minden esetben a művek eredetisége, szellemisége, formavilága.
Maga a díj kettős: a díjazott megkapja a Petri György élőmaszkja nyomán készült papírszobrot (a mű címe: „Bookend”), Louise McCagg, Robin Ami Silverberg és Böröcz András alkotását, a Magvető Kiadó pedig megjelenteti a szerző első kötetét.
Petri György ezt a verset akkor írta, amikor a maszk készült róla
A Petri György-díj kuratóriumának tagjai 2012-ben Bognár Péter, Forgách András, Karádi Éva, Kemény Lili, Radnóti Sándor, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs volt, választásuk pedig Gazdag Péterre esett.
Forgách András tartotta a laudációt
Gazdag Péter New York-ban van épp, ezért Skype-on keresztül vett részt az eseményen
Forgách András, Forgács Bálint, Kamondy Ágnes és Forgács Péter a nyertes Caligula c. darabjából olvastak fel
Az est végén Krulik Zoltán és együttese megzenésített Petri-verseket adott elő
A díjátadót a Fugarádió élőben közvetítette (ismétlés: 2013. január 1., 18 órától).